A Végzetúrnő-1.Fejezet

A régi romok között sétáltam...Visszaemlékeztem milyen jó volt itt lenni...Gyermekként.Akkor még nem voltak sem romok, sem egymást gyilkoló Galetkik...Minden békés, nyugalmas és gyönyörű volt.Olyan...Jó...

-Készülj...Végzetúr...-Szólalt meg egy vékonyka nő hang mögüllem.

Mivel csuklya és köppeny volt rajtam, a támadóm nem tudhatta, hogy kivel áll szemben...A Gyémánt Horda Hercegnőjével...Aurelia-val.

-Neked is üdv...-Fordultam felé a csuklyámat levéve.

-Gyémánt Horda?!-Bökött a nyakamban lévő csillogó kövű nyakláncra.-Rang?

-Igen, Gyémánt Horda...-Bólintottam.-És Te?

-Smaragd Horda.-Felelte.-Újonc...

-Hm...-Hümmögtem bólintva.

-És...Neked mi a rangod?-Kérdezte ismét.

-Hercegnő vagyok...Aurelia.-Feleltem.-És téged, hogy hívnak...Galetki?

-Az én nevem Lerona...De...Meg kéne, hogy öljelek...-Motyogta.

-Akkor hajrá...-Mosolyodtam el.-Aslan!!!-Kiáltottam a társamért, aki a romok relytekéből előbukkant...A hatalmas oroszlán büszkén megrázta a dús sörényét, majd mellém lépett...

-Azta...-Tátotta el a száját Lerona.-Ő a társad?-Kérdezte.

-Igen...És a legjobb barátom...-Simítottam végig a kedves állatkám hátán.Mire egy elégedett dorombolás volt a válasz.-És neked...Van társad?-Kérdeztem.

-Aha!-Mondta, majd felnyitotta a táskája tetejét, mire egy vadászgörény bújt elő...-Ő Zeppo.A társam.-Mosolygott rám.

-Merre tartotok?-Kérdeztem.

-Bármerre csak ki innen...-Húzta el a száját viccesen.-És Ti?

-Úgyszint...Csak a lovam elszökött...Aslan őt kereste...Ugye?-Pillantottam az én különleges "képességgel" megálldott társamra.

-Igen...Ő is ott van...-Bökött fejével a romok felé.

-Kezdek megőrülni...Ez az...Oroszlán...Beszél?!?!-Kérdezte hisztérikusan Lerona.

-Igen.-Bólintottam.-Zeppo is fog, csak...Te még valószínűleg...Még nem vagy felnőtt...Még nem vagy 20esztendős...Vagy csak...lélekenergia hiány...

Amikor ezt kimondtam hatalmas dörrenést hallottunk...Vortexvihar!Ismét!

-Rohanj!Nem messze innen van egy üreg.Bújj be!Én hozom a lovamat is...Aslan!Menny velük!-Mondtam, majd berohantam a romok mögé, ahol hű paripám, Spirit békésen legelészett.Mkor meglátott halkan nyerített, majd oda jött hozzám.Felugrottam a nyeregbe és az üreghez vágtattam.Lerona és Zeppo már bent volt, Aslan viszont türelmetlenül járkált fel s alá az üreg előtt.A vihar pedig egyre közelebb ért...Spirit-et behúztam az üregbe, bejött Aslan is.Az ágakkal, s fatönkökkel, amikkel elmúlt éjszakán történő hatalmas Vortexviharkor eltakartam a bejáratot, most ismét használatba vettem őket, s eltömítettem a nagy nyílást.

-Van nálam gyertya.-Mondta Lerona, majd lehuppant a földre, elővett két gyertyát és meggyújtva letette őket az apró, tányér szerű alátétre.Leültem mellé, Aslan mögém feküdt és melegített...Végül Spirit is lefeküdt a falhoz.Lábait maga alá húzta és minket nézett...

-A lovad is tud beszélni?-Kérdezte Lerona.

-Igen...-Válaszolt helyettem is Spirit.-És a te...atkányod?-Bökött a Lerona ölében alvó állatra.

-Spirit!-Szóltam rá.-Ne beszélj így a Galetkik társairól!Zeppo nem patkány...

-Igaza van, Aurelia-nak...-Szólalt meg Aslan.-Inkább fogd be a szád, spirit...-Morogta, majd letette fejét a földre és csak nézte az előtte játszadozó lángokat.

-Mennyi ideig fog tartani?-Bökött kifelé Lerona.

-Nem tudom...Néhány óra, egy nap, vagy több...Fogalmam sincs...-Ráztam meg a fejem.-Inkább pihenj te is!-Mondtam, majd hátra dőltem és bele bújtam Aslan jó puha sörényébe...

Lerona hátát a falnak vetette, majd lehunyta a szemeit.Néhány perc múlva már aludt is...

Nekem sem kellett sok...A kellemes melegben és a félhomályban elnyomott az álom...

Porológus

A száraz szél az arcodba csap, ahogy végignézel a tájon. Kietlen pusztaság, monotonitását csak a buckák közt megbúvó, évszázadok óta romba dőlt épületcsoport töri meg. A vöröslő égen itt-ott sötét felhők úsznak, örvénylő vortexviharok nyúlnak le belőlük egészen a felszínig. Koncentrált lélekenergia-nyalábok, amelyek egy-egy végzetúr pusztulásakor szabadultak el: nem túl bölcs dolog egy ilyen káosztornádó közelébe menni.

Éjszakára búvóhelyet kell keresned, lehetőleg minél mélyebben a felszín alatt, és nemcsak a vortexek miatt. Saját fajtársaid vadásznak rád, mert bennük is ég a tűz, ami benned. Néhányan azt mondják, az Ellenség esszenciája fertőzött meg benneteket a Felszín visszahódítása során. De te már nemigen tudsz visszaemlékezni, milyen volt régen, volt-e egyáltalán idő, amikor nem háborúztatok.

A romházak közt egy méteres sziklaskorpió fészkére bukkansz. Rövid csatában lélekenergiáját veszed a teremtménynek, majd behúzódsz a mély üregbe, amelyet a lény a földbe ásott. Búvóhelynek most ez megteszi. A régi idők, a Nagy Háború előtt... Az emlékek homályosak. A föld alatt éltetek, egy hegy gyomrában, rettegés és remény közt őrlődve. Akkor azt mondták, szerencsések vagytok, hogy pont a ti nemzedéketek számára jött el a pillanat, és a Felszínre lépve, kihívhatjátok a bolygót ezer éven át uraló Ellenséget. A csata borzalmas volt, de végül győztetek. De valami nem úgy sikerült, ahogy a bölcsek eltervezték. A győzelem utáni napon kitört a viszály, a galetkik egymást kezdték pusztítani. Te igyekeztél távol tartani magad a harcoktól, inkább elrejtőztél, de a szomjúság benned is ott van. Az örökös szomjazás a friss lélekenergia iránt....